4. Fejezet - A holló

"Nem az az igazi kín, amikor könnyektől el vagy ázva, hanem mikor belül sírsz és mégis mosolyogsz."

/Chester Bennington/

Akárhogy kérlelem és követelem, Harrisson nem hajlandó távozni  az otthonomból.

- Csak engedje meg, hogy körülnézzek! Utána itt sem vagyok. – A rendőr olyan határozottnak tűnik, hogy kezdek megijedni. Na persze nem attól, hogy megtalálja Noah-t, hanem hogy az említett mit fog tenni vele. Hannah siet a segítségemre.

- Mr. Harrisson! Addig, amíg nincs engedélye, nem kutathatja át a lakást. Kérem, távozzon, különben kénytelenek leszünk hívni a munkatársait. Gondoljon bele, milyen szépen mutatna az aktájában. – Alig bírom visszafojtani győzedelmes mosolyomat. Hannah nagyon érti a dolgát!Harrisson állkapcsa megfeszül, szinte látni, hogy már azon gondolkodik, miként tudna áttörni rajtunk. Végül győz a józan ész.

- Rendben. De legyen nagyon óvatos, Kayla. – Összeszorítom a fogamat, mielőtt még kimondhatnám a bennem megfogalmazódott, igen találó kifejezést.

- Makayla. – suttogom a becsapódó ajtónak. Hannah megfeszült vállai azonnal leengednek, visszatér az én vagány barátnőm.

- Basszus, már alig tudtam magam visszafogni. Azt hittem, nekiesek, mint süket a csengőnek! – Cinkos vigyorára hasonlóval felelek.

- Nem vagyok biztos abban, hogy nem jön vissza. – Ijedtemben nagyot ugrok, mikor két erős kar kulcsolódik a derekamra. Felnézek Noah-ra, akinek az arcán még mindig ott van azaz ördögi mosoly. Kénytelen vagyok kiábrándítani.

- Ha visszajön, sem ölheted meg. – Arckifejezése azonnal megváltozik. Szája kissé legörbül, elégedett mosolya beletörődő fintorrá válik. Gondterhelten fordulok vissza Hannah-hoz.

- Viszont igaza van. Mit csinálunk, ha visszajön? – Hannah vállat von, merengve húzza össze szemöldökét.

- Mi lenne, ha holnap mégis bemennél a suliba? Akkor Noah úgyis téged követne, és ha Harrisson be is szökik ide, nem fog találni semmit. Na! – Vigyorogva megcsipkedem az arcát. Valahogy nem értékeli.- Hannah, néha nagyon okos vagy!

- Mi az, hogy néha?! – Nem is figyelek rá, tekintetem Noah-ét keresi, de Ő összeráncolt homlokkal az ablakra mered. Szokatlan viselkedése nem csak nekem, Hannah-nak is feltűnik. Lehunyt szemmel fülelni kezd.Percek telnek így el, én meg csak értetlenkedve tekintek hol egyikre, hol másikra. Noah szorítása a derekamon egyre erősebbé válik.

- Mi történik? – suttogom zavartan. Hannah egy mozdulattal csendre int. A csendes kis lakásban a szívem dobogását is hangosnak érzem. Noah hirtelen a karjaiba kap, és a fürdőszobába cipel. Egy „Maradj itt!” felkiáltással rám vágja az ajtót. Dermedten állok a fürdő közepén, fel sem fogva a zár kattanását. Ez a hülye bezárt a saját fürdőszobámba! Az ajtóhoz sietek és rátapasztom a fülem.

- Mit akarsz, Bran? – Hannah hangja ennél nem is lehetne hűvösebb. Mindent tisztán hallok, valószínűleg a szobámban állhatnak. Az ismeretlen, feltételezem Bran, derűsen szól vissza.

- Kicsit több tiszteletet kérek. Ne felejtsd el, ki vagyok.

- Miért? Hisz te is elfelejtetted, honnan indultál. Ki vele, mit keresel itt? – Barátnőm hangjában nem kevés keserűség és düh lakozik.

- Természetesen Thesaurum felkeltette az érdeklődésemet. Úgy hallottam, ismét megtaláltátok. – Thesaurum? Ismét? Mi a franc folyik itt? És egyáltalán ki ez a tag?!

Noah halk hangja üvöltésnek hangzik a csendes szobában.

- Egy éve már tönkretetted az életemet. Most, hogy visszakaptam, nem fogom hagyni, hogy ismét elvedd. – Miért van az a sanda gyanúm, hogy rólam van szó?Néma csend áll be hármójuk között.

Fülsüketítő sikoltás, ajtóreccsenés. A nyakamra két hűvös kéz kulcsolódik. Idegen hang suttog a fülembe.

- Rég találkoztunk, Thesaurum. – Bran hangjától a hideg futkos a hátamon. Nem jó értelemben. Szorítása egyre csak erősödik, tüdőm oxigénért kiállt.

- Engedd el, Bran! Kérlek! – Hannah könyörgő hangja elcsuklik.

- Ugyan már Hannah. Csak beszélgetünk egy kicsit. Ugye, Thesaurum? Nahát, ez alatt az egy év alatt is milyen szépen kigömbölyödtél! – Hangjából csak úgy süt a gúny és a vidámság. Összeszedve minden maradék bátorságom és levegőmet válaszolok neki. Nem tehetek róla, egy ekkora seggfejet nem lehet figyelmen kívül hagyni!

- Milyen kedves, bár a fejem csak az elmúlt másfél percben nőtt ekkorára. – Hangosan felkacag és elengedi a torkom. Levegő után kapkodva csuklom össze. A lábaim nem tartanak meg, de még így is olyan messze csúszok tőle, amennyire a kis fürdőszoba engedi. 

- Te szemétláda! – Noah hangja teljesen másnak hangzik, mint eddig. Felnézek rá, megdöbbenek a látványától.A férfit olyan erőteljes, halálos aura lengi körül, hogy nincs szükségem Hannah képességére ahhoz, hogy tudjam, itt hamarosan vér fog folyni. Az írisze fekete, mint az éjszaka, míg szembogara vörös, mint a vér.Mindennek ellenére Bran csak nevet, és közelebb jön hozzám. Hosszú, hollófekete haja kecsesen lobog utána. Ónix színű szemét le sem veszi rólam.  Noah egy szemvillanás alatt előttem terem, nem engedve, hogy a másik akár egy lépéssel is közelebb jöjjön. Hannah guggol le mellém, kezét a térdemre támasztva.

- Semmi baj, mindjárt vége. – Könnyáztatta arcát elnézve, inkább magát nyugtatgatja, nem engem. Bár szó mi szó, rám is rám fér egy-két biztató szó.

- Nyugalom kollega. Nem szándékozom megölni a kedvesedet. Még. – Elhangzik a végszó, Bran úgy válik köddé, mintha nem is járt volna itt. Hülyeség, hogy nekem az a legnagyobb problémám, hogy ki fogja ezt feltakarítani?

- Minden rendben? – kérdezem Hannah-t. Egy kényszeredett mosolyt villant rám, és bólint. Kételkedve fordulok Noah felé. Ő nem mozdul, nekem háttal áll, és a szobám felé mered. Tétován felé nyújtom a kezem. Jobbomat finoman a lapockájára fektetem.Hirtelen mozdul, reagálni sincsen időm. Fejem a mellkasának ütközik. Olyan szorosan ölel magához, hogy mozdulni sem bírok.Ekkor tűnik fel, hogy remeg. Egész teste reszket, mint a nyárfalevél. Elérzékenyülve próbálom átölelni a derekát.

- Semmi baj, Noah. Jól vagyok. – Tanácstalanul pillantok Hannah felé, aki a könnyeit törölgeti.Úgy látom, mindenkinek szüksége van egy pár percre, amíg összeszedi magát…

A konyhában üldögélek, kezemben egy jó forró teával. Hannah velem szemben ül, míg Noah a falnak vetett háttal álldogál a hátam mögött. Megjegyzem, ez egy kissé bosszantó. A kupit már összetakarítottam, és most éppen arra várok, hogy valaki magyarázkodni kezdjen. Sürgősen.De úgy nézem, ha rajtuk múlik, a végtelenségig várnék.

- Úgyis addig ülök itt, amíg meg nem tudom, mi folyik itt. Akár meg is könnyíthetnétek a dolgomat. – Hannah sóhajt egy jó mélyet. Zöld szemeit rám függeszti. Ajkain egy halvány mosoly játszik.

- Mit akarsz tudni?

- Mindig megkérdezed, és a válaszom most is ugyan az. Mindent.

- Oké. Tudod, a szervezetünknek is megvan a maga hierarchiája. A Fekete Szárnynak egy igazgatója van. Az igazgatónak pedig két helyettese. Viszont ennek ellenére sem Igó a főmufti. Felette áll a Tanács. A Tanács tagjai a veterán vadászokból áll. Ez nálunk annyit tesz, hogy aki betöltötte a tízezredik életévét, az választhat. Vagy folytatja, vagy nyugdíjba vonul. Aki különlegesen jó munkát végzett „ifjú korában”, annak van esélye bekerülni a Tanácsba. Na már most, Bran az Igazgató. Ő adja ki a feladatokat a vadászok számára. Ennyi a lényeg. – Érdeklődve hallgatnám a folytatást, ha mondaná. De nem áll szándékában.

- Jó, akkor kérdezek. Mi ez a Thesaizé, amiről Bran dumált?

- Thesaurum. Latinul kincset jelent. Aki jelen esetben Te vagy. – He? – Jó, elmagyarázom, mert nem érted. A démonok nem nemzenek utódot akárkinek. A Thesaurum olyan embernő, aki képes világra hozni egy démonivadékot.

- És ha a démonnak nem egy Thesaurum a párja?

- Akkor nekik nem lesz utóduk. – Ezt a szívást!

- Honnan lehet tudni, hogy ki Thesaurum, és ki nem? – Noah veszi át a szót. Közelebb lép hozzám, kezét a vállamra rakja.

- Illat alapján. Itt vagy például te. Az illatod a fahéjra emlékeztet, de van egy leheletnyi kókusz aroma is. Ez jelzi a démonoknak, hogy egy termékeny Thesaurum akadt az útjukba. – Oké, ezen talán még túlteszem magam…

- Mi dolga velem Brannak?

- Azt hiszem, ezt majd Noah elmagyarázza. – Hannah int egyet és elsuhan a nappali irányába. Még éppen elcsípek egy kósza könnycseppet az arcán.

- Bran Hannah párja. – Elképedten nézek fel Noah arcára. – Ez egy érdekes szerelmi négyszög. Hannah szereti Brant, Bran szeret téged, te szeretsz engem. – Hű, de biztosra veszi…

- Soha életemben nem láttam még ezt a fickót!

- Néhány órával ezelőtt azt se tudtad, hogy férjnél vagy. – Ott a pont.

- Folytasd.

- Három évvel ezelőtt Bran azt a feladatot adta nekem és Hannah-nak, hogy azonnal szállítsunk téged le neki. Nekem akkor még mindegy volt, Hannah pedig esküt tett a Fekete Szárnynak. Elindultunk hozzád. Mikor megláttalak, azonnal tudtam, hogy nem fogom hagyni, hogy Bran akár egy újjal is hozzád érjen. Hannah csak örült a lehetőségnek, hogy nem kell végignéznie, ahogy Bran valaki mással lesz boldog.

- Akkor így találkoztunk először?

- Igen. Hannah az osztálytársad lett, én pedig az egyik tanárod.

- Ne szívass! A tanárom voltál?

- Igen. Történelem tanárodként sima ügy volt a közeledbe férkőzni. De Bran megtudta, hogy esküszegők lettünk. Találd ki, hogy ki szólt neki. – Összeráncolt szemöldökkel meredek rá. Ha boldog voltam Noah-val, márpedig ebben biztos vagyok, akkor csak egyvalaki jöhet szóba.

- Az a mocsok némber!

- Pontosan. Anyád üzent Brannak, hogy jöjjön el az esküvőnkre. És Ő kötelességszerűen megjelent. Amint észrevettük, megpróbáltunk eltűnni előle. A ceremónia után „nászút” jeligével hetente máshol aludtunk. De végül nem sikerült kijátszanunk Brant. Éppen Görögországban voltunk, mikor egyik éjjel meglepett bennünket. Az emlékeidet kitörölte, és visszahozott ide. A többit meg tudod.

- Oké, két kérdésem lenne még. Egy: Honnan tud anyám a démonokról?

- Thesaurum csak egy démon apától származhat. – Eltátom a számat.

- Akkor… Félig démon vagyok?

- Nem. Ennél emberibb nem is lehetnél. A Thesaurum az anyja emberi mivoltát örökli.

- Basszus… Kettő: Hogy lehetett, hogy titeket hagyott meglógni?

- Nem hagyott. Engem legalábbis. Hannah szabadon elmehetett, valószínűleg Bran megsajnálta a viszonzatlan érzései miatt. Én meg szökevénynek minősülök.

- Ha Bran annyira hajt rám, akkor miért csak most jelent meg?

- Na látod, ez az, amit mi sem tudunk. – Hátat fordít nekem, és az ablakhoz áll. Feltápászkodom a székről, és átölelem a derekát. Megfordul az ölelésemben, állát a fejem búbján támasztja meg.

- Kayla, szeretném, ha beszélnél Hannah-val.

- Branról?

- Igen. Jól jönne neki egy kis támogatás. – Apró csókot lehel a számra, majd kibontakozik ölelésemből. Aprót bólintok, és a nappali felé veszem az irányt. Ott nincs senki, ezért a szobámba megyek. Hannah az ágyon ül, és egy kispárnába fúrt arccal, csendesen sírdogál…