"Sokkal könnyebb meggyűlölni egy
olyan embert, aki fontos volt a számodra, mint egy olyat, akivel nem volt semmi
dolgod."
/Marilyn Manson/
Hangtalanul osonok az ágyhoz, majd Hannah-t arrébb taszítva mellé ülök.
Meglepetten kapja fel a fejét, de könnyáztatta arcát hamar visszarejti a párna
mélyébe.
- Ha akarod, ha nem, mi most beszélgetni fogunk. – Nem érzem úgy, hogy ez
vitatéma kéne, hogy legyen. Hannah nem szól semmit, némán rázza a fejét.
- Mondtam már. Nem izgat, mit akarsz. – Fejemet a vállára hajtom, ezzel
ellensúlyozom hangom élét. Barátnőm vesz egy reszketeg levegőt, és belekezd.
- Pontosan 325 éve találkoztam először vele. Azonnal tudtam, hogy Ő az.
Tudod… Nagyon furcsa érzés volt. Először azt hittem, hogy onnantól kezdve
minden nagyszerű és szép lesz. De aztán… - Elhallgat. Nem akarom ennél jobban
erőltetni, hisz már annak is örülhetek, hogy ennyire rávettem. De mielőtt
megszólalhatnék, folytatja.
- Aztán rájöttem, hogy nem kétoldalú a dolog. Az, hogy én szeretem őt, nem
jelenti azt, hogy ez kölcsönös. Ezért irigyellek titeket. Mint egy évvel
ezelőtt, úgy most is. Noah-nak csak annyi dolga volt, hogy rád nézett, és kész.
Te máris a karjaiba omlottál. És utáltalak ezért. Mert olyan könnyen
meghódítottad mindkettejüket.
- Hannah, én…- Tudom, hogy nem akartad. De akkoriban ezzel nem voltam
tisztában. Csak annyit észleltem, hogy a férfi, akit nekem rendeltek, egy másik
lány után, egy 16 éves kis csitriért epedezik. Bocs, de akkor tényleg ezt
gondoltam rólad. – Megpróbálom elfojtani mosolyomat, mert ez pont nem a jókedv
ideje. De ez a megjegyzés annyira…Hannah-s volt.
Várok, hátha fojtatja. Nem úgy tűnik, mintha volna még mondanivalója.
- Figyelj Hannah, nem fogok szépíteni a dolgokon. Azt kell, hogy mondjam,
ebbe már megint beletenyereltél. De az Isten szerelmére! Nem hagyhatod, hogy a
további kitudja hány évedet az a címeres ökör keserítse meg. Nem értek a
démonokhoz. Nem értek ezekhez a párválasztó valamikhez sem. Arról pedig végképp
nincsen halványlila gázom se, hogy hogyan tudnálak ennél jobban megnyugtatni! –
Hannah egy percig döbbenten mered rám. Aztán egyszer csak… kitör belőle a
röhögés. Úgy nevet, hogy lefordul az ágyról. Kikerekedett szemekkel meredek rá.
- Úristen Kayla! Ennél megnyugtatóbbat még soha senki nem mondott nekem! –
Rendületlenül kacag tovább. A hatalmas ricsajra Noah is bedugja a fejét az
ajtón. Hitetlenkedve mered először rám, majd barátnőmre. Ezt megismétli
párszor, végül pillantása rajtam állapodik meg.
- Hogy csináltad?
- Hülye válasz az, hogy fogalmam sincs?
- Eléggé. – Becsukja maga mögött az ajtót és felém sétál. Leül mellém, így
már ketten várjuk türelemmel, hogy Hannah lenyugodjék. Percek telnek így el, de
Hannah végül könnyei törölgetve felsóhajt.
- Istenem, évek óta nem röhögtem ilyen jót… - Óvatosan közbevágok.
- De igen. Tavaly, amikor valaki felírta a táblára, hogy a matektanár
éjszaka ürít puttonyt. – A hülyéje ismét röhögésben tör ki. Noah rosszallóan
mered rám.
- Szép volt kicsim…
- Nem az volt a cél, hogy jó kedve legyen? De. Akkor meg csitt. –
Mosolyogva nézem Hannah-t, aki levegőért küszködve vonszolja át magát a
szomszéd szobába, egy harsány „joccakát” kiáltva. Az órámra tekintve
elképedve döbbenek rá, hogy már este van, köpött a TV maci. Az alvásról más
egyéb gondolatok fogalmazódnak meg bennem. Az egyik ilyen gondolatfoszlánytól
paradicsom pirossá válik az arcom.
Noah rám pillant, és egy lágy csókot nyom piros orcámra.
- Mi a baj?
- Ööö… Csak eszembe jutott, hogy én elméletileg még nem… izé… voltam együtt
ÚGY senkivel, de az alatt az egy év alatt… Én, vagyis mi, hát szóval… Á, a
francba! Szűz vagyok még? – Noah felvont szemöldökkel néz rám, majd arcán egy
kaján mosoly terül szét.
- Azt hiszed elhanyagoltuk a nászéjszakát? – Lányos zavaromban tovább
vörösödök, amin kedvesem egyre jobban szórakozik.
- Én csak… - Noah arcáról lefagy a mosoly, kezét komolyan az arcomra
simítja.
- Nem fogok hozzád nyúlni, amíg nem hívsz. Nem rontok ajtóstul a házba. –
Újabb puszit kapok, majd az ajtó maradványain átküzdve magát a fürdőbe csörtet.
Egyelőre még nem kívánom végignézni személyre szabott vetkőző showját. Így hát
kimenekülök a szobámból és a konyhában telepszem le. Még ki sem fújhatom magam
normálisan, valami idióta elmebeteg kezd dörömbölni a bejárati ajtón. Komolyan
mondom, ha Harrisson tévedt vissza, megmarom magam.
Komótosan az ajtóhoz sétálok. Én szegény, ártatlan, gyanútlan lélek
szélesre tárom az ajtót…És azzal a lendülettel, feljajdulva vissza is csapom. A
biztonság kedvéért még a hátam is neki támasztom.
- Azonnal engedj be!
- Nincs itthon senki!
- Ne szórakozz velem, Marguerite! – Úristen, melyik volt az a hülye,
amelyik ezt az ocsmány nevet kitalálta?! Hadd üssem agyon! Fintorogva nyitom az
ajtót résnyire, de drága jó édesanyámnak ennyi is tökéletesen elég ahhoz, hogy
engedély nélkül mások otthonába furakodjon. Bár tudnám, hogy ezt miért rajtam
kell gyakorolnia…
- Hol van?!
- Anya, ne kiabálj! Nekem szomszédjaim is vannak! Ahhoz, hogy kihívják a
zsarukat, elég vagy te is! – Szemrehányó pillantást vetek felé, majd
visszatelepszek a kedvenc konyhai ülőalkalmatosságomra. Anya mit sem törődik
velem, elkezdi feltúrni a nappalit. A vendégszoba ajtajában megjelenik Hannah
kócos feje. Csipás szemeivel próbál fókuszálni, ki is meri felébreszteni őt
téli álmából.
- Maga meg mi a francot keres itt?!
- Tudom, hogy itt rejtegeted őt, Marguarite! Hol van az a strici?!
- Én is örülök, hogy újra látom, Bessie. – Mindannyian a szobám felé
pillantunk, ahol Noah egy szál farmerban feszít. És tisztán kivehető, hogy nem
hord alsógatyát…
Mibe, hogy ezt is azért csinálja, hogy anyámat idegesítse? Én erre csak egy
valamit tudok mondani: Hajrá!
Anya feje akkora, mint egy léggömb. Nem csodálkoznék, ha kidurranna…
- Maga utolsó szemétláda! Azonnal tűnjön el innen!
- Hé! Az én házamból te ne akarj kirakni senkit! Pláne ne a férjemet! –
Noah-nak még csak arcizma se rándul anyám dühödt tekintetére. A boszorkány úgy
dönt, ha Noah-n nem talál fogást, akkor támad engem.
- Ne legyen akkora arcod, csak mert apád örökségéből futja lakásra meg
kajára! Szégyen, mennyire nem becsülöd anyádat! – Összehúzott szemmel meredek
rá, már nyitnám a számat, de Hannah persze nem maradhat ki a műsorból.
- Az a legnagyobb szégyen, hogy maga nem úgy viselkedik, mintha az anyja
lenne! Jártatja a száját össze-vissza, de tulajdonképpen kinek képzeli magát?!
Milyen szerepet játszott maga Kayla nevelésében?! Nem tudja, igaz? Majd én
elárulom: Semmilyet! Zéró! Nulla! Nyista! Hát ez a büdös nagy helyzet! – Na
igen, ilyen az, amikor Hannah nem magától kel. Anya köpni-nyelni nem tud, így
hátat fordít nekünk. Viszont annyi lélekjelenléte még van, hogy távoztában
odavesse nekem:
- Egyetlen hibát követtem el életem során. Hogy megszültelek. – Leforrázva
meredek utána. Lám, az utolsó szó mégis az övé lett… Nem vagyunk anyával
jó viszonyban. Soha nem is voltunk. De mivel én nem kívántam, és még most se
kívánom a halálát, úgy gondoltam, hogy ő se bánja azt, hogy létezek. De ezek
szerint nagyot tévedtem.
Hannah nagyot káromkodva Noah felé bólint, majd visszavonulót fúj. Én kábán
kulcsra zárom az ajtót, és nekivetem a hátam. Noah lép elém. Kezét a csípőmre
rakja, homlokát neki támasztja az enyémnek. Ehhez a művelethez igencsak le kell
hajolnia, lévén ő legalább két fejjel magasabb, mint én.
- Ne vedd a szívedre, amit mondott. Tudod, hogy direkt ezt akarta.
- Tudom, de attól még fáj. De ne izgulj, nem dőlt össze a világ. Eddig sem
vettünk egymásról tudomást, és ez ezek után sem fog változni. Elmegyek
zuhanyozni. – Kibújok Noah karjai alatt, a fürdő felé veszem az irányt. Aztán
megtorpanok. Basszus, ma már harmadjára akarnék zuhanyozni… Fáradtan lerogyok
az ágyamra. Csak egy nap telt volna el? Akkor összegezzük, mi történt a mai nap
folyamán. Először kiderült, hogy Harrisson kangörcsben szenved, aztán
rájöttünk, hogy Noah a férjem. Megtudtuk, hogy anno anyám egy féltékeny
perszóna volt, feldobott minket Noah főnökénél, aki azt hiszi, én vagyok a
párja. A poén ebben az, hogy Bran meg Hannah párja. Ha ez nem lenne elég, akkor
természetesen jön az én édes-kedves anyukám, hogy közölje: élete egyik
legnagyobb tévedése vagyok. De most komolyan! Kinek kellenek ellenségek, ha az
embernek ilyen anyja van?!
Észre sem vettem, hogy mikor vettem át a pizsamámat. Arra eszmélek, hogy
besüpped mellettem az ágy, és két erős, hatalmas kar öleli át a
derekamat.Megfordulok Noah ölelésében, fejem a vállába fúrom. Mély hangján
duruzsol a fülembe.
- Pihend ki magad. Nagyon hosszú napod volt. Holnap is lesz nap, majd akkor
ráérsz gondolkodni.
- Noah, kérdezhetek valamit?
- Hm?
- Miért velem történik mindez? – A karja megfeszül a derekamon, hangjába
cseppnyi idegesség költözik.
- Megbántad, hogy megismertél?
- Úristen, dehogy is! Jelen pillanatban Te és Hannah vagytok a legjobb
dolog az életemben. Tudod, mindenki azt hiszi, hogy milyen csuda jó életem van
csak azért, mert jobban nézek ki az átlagnál…
- Gyönyörű vagy!
-… komolyan utálom ezt. Senki nem törekszik arra, hogy egy kicsit is
megértsen. Vagy azt hiszik, hogy sok pénzem van, és erre pályáznak, vagy csak
simán gerincre akarnak vágni. Senki nem néz a felszín alá. De te tudod, hogy
mit érzek. Azt, hogy mikor mire van szükségem. Egyszerűen csak mellettem állsz,
amikor úgy érzem, minden összeomlik körülöttem. Ezért nem féltem tőled, amikor
először láttam a fényképedet. Olyan magányos voltál rajta.
- Azért megjegyzem, hogy mikor megláttál a szobában, megijedtél.
- Mit szépítsek rajta? Majdnem összepisiltem magam ijedtemben! Amúgy meg ne
csodálkozz. Közölted velem, hogy az ablakot is be kellett volna csuknom. A
nyolcadikon. – Halk kuncogását inkább csak érzem, mintsem hallom. Mellkasára
simítom a kezem. Ő az ujjára tekeri egyik szőke tincsemet.
Nem tehetek róla, muszáj megkérdeznem:
- Itt leszel, amikor felébredek?
- Már ha akarnál, sem tudnál megszabadulni tőlem. – Ajkai
végigsimítanak a halántékomon, aztán mindkettőnket betakar. A szemhéjaim egyre
nehezebbek, így engedek a csábításnak.Lehunyom a szemem, szorosabban simulok
Noah erős testéhez, és hagyom, hogy magával ragadjon a békés, álomtalan kóma.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése