10. Fejezet: Szenvedélyes közjáték

"Hozzád vagyok kötve, ragasztva, forrasztva, feloldhatatlanul, széttéphetetlenül. És ez a szerelem, ami bennem él, független mindentől, mindentől, amit te teszel; ez van, létezik és él, és nem fog megszűnni, nem fog elmúlni, mert hatalmas, örök és csodálatos, mint a világ."

/Ara Rauch/

Fogalmam sincs, hogy mióta utazunk. Nem érzem az idő múlását, csak a menetszél hidegét az arcomon. Luram, mint aki kitalálja minden gondolatom, mindig egy kicsit lejjebb ereszkedik. 

És végre, egy örökkévalóságnyi idő után, megpillantom az ismerős hegyeket.

 Kicsit úgy érzem, mintha haza értem volna. Bár talán Hum nem éppen az ideális lakóövezet.

 Luram minden előzetes figyelmeztetés nélkül bukik alá. Sikolyomat elnyomja az ő rettentő ordítása. Komolyan, mintha csak jelzett volna, hogy „Hahó, megjöttünk!” Ahogy félve lesandítok a mélybe, feltűnik, hogy pont a rozoga kis kunyhó felett repülünk. A kunyhó mögötti raktár ajtaja kivágódik, és egy ismerős kávébarna üstök jelenik meg.

 Egyre lentebb ereszkedünk, de nem vagyok hajlandó megvárni, míg Luram csigalassúsággal földet ér. 

Mikor már csak pár méter válasz el a szilárd talajtól, elrugaszkodom, és leugrok. Egyenesen Kolja kitárt karjaiba.

- Az istenekre, Anđela! Annyira aggódtunk miattad! Hvala Bogu, hogy előkerültél! – duruzsolja a fülembe. A karjaiban visz be az épületbe, ahol Alexander járkál fel és alá.

 Mikor gyönyörű gyémánt szeme az enyémbe fúródik, a megkönnyebbülés tisztán látszik a tekintetében. 

Ő is egy csontropogtató ölelésben részesít. De aki igazán számít, a legfontosabb személy nincs a szobában.

 - Hol van Noah? – Az aggodalom azonnal felkapja a fejét bennem. Nem létezik, hogy Noah nem hallotta Luram üvöltését, márpedig ha itt lenne, ő lett volna az első, aki kiront, nem pedig Kolja. Vagy nem?!

Alexander a hálószobánk felé bök az állával.

 Nos, ezek szerint nem…

Azonnal kibontakozom az öleléséből, és szinte berontok a kis szobába.

 Az ajtót be is vágom magam után, és kulcsra fordítom.

Noah az ablaknál áll, üres tekintettel mered kifelé. A nevén szólítom, de nem reagál.

- Noah! – Közelebb megyek hozzá. Még mindig semmi. A kezem óvatosan a mellkasára helyezem. Felém fordítja a fejét, de az arca semmit nem árul el. Meg sem rezdül. Egyetlen vonása sem.

 Olyan, mintha nem is ebben a világban járna. A kezét lassan felemeli, és az egyik hosszú tincsemet az ujjai közé csippenti. Pont úgy, ahogy Alexander csinálta, órákkal ezelőtt. Istenem, mintha egy örökkévalóság telt volna el az óta!

- Visszajöttem, Noah. – suttogom. A szemei, amik eddig a hajtincsemre meredtek, most hirtelen az arcomat fürkészik.

- Visszajöttél, igen. De miért? – Megmerevedek. Nem akarta, hogy visszajöjjek?

 Elengedi a fürtömet, kezét lazán a fekete farmer zsebébe mélyeszti. Újra az ablak felé fordul.

Az ajkam megremeg. Ugye, nem fog elküldeni?!

- Noah? – Semmit nem tudok róla leolvasni. Mintha egyáltalán nem lennének érzelmei. De csak addig, míg meg nem szólal.

- Nem kellett volna visszajönnöd. – A hangjából annyi fájdalom hallatszik ki, hogy abba más ember már régen belebolondult volna. Közelebb lépek hozzá, és szorosan a hátához simulok. Az érintésem hatására megremeg.

 - De nekem itt a helyem. Melletted. – Egy pillanatig biztos vagyok benne, hogy eltol magától. Valószínűleg ő is így tervezi. De aztán csak megfordul a karjaimban, és szorosan magához ölel. Fejem a mellkasára hajtom, és a csípőjén támasztom meg a kezeimet.

- Mellettem nem vagy biztonságban. Ostoba ötlet volt újra felkeresnem téged. Annyira sajnálom, Kayla. Annyira sajnálom. – A beletörődés a hangjában megrémít. Nem hagyhat el akkor, amikor a legnagyobb szükségem van rá!

 - Sehol máshol nem lehetnék nagyobb biztonságban, mint itt a karjaidban, Noah. Ne taszíts el magadtól! Kérlek, Noah… Szükségem van rád! – Megmerevedik a karjaimban.

- Hozzád ért? – Vadul megrázom a fejem. Már csak annak a gondolata, hogy Bran megérint, undorral tölt el. Sürgősen ki akarom verni őt a fejemből. És csak egy valakire számíthatok…

Egyik kezemet lassan felcsúsztatom Noah izmos hasán, széles mellkasán át a vállára, hogy aztán vérvörös hajába temessem ujjaimat. A puha fürtök megnyugtatóan simulnak a tenyeremhez, de nekem nem erre van szükségem.

 Lábujjhegyre állok, és a számat Noah ajkaira szorítom. Nem ellenkezik, éppen ellenkezőleg. Keze önkéntelenül is a fenekemre tapad, száját készségesen kinyitja az enyém alatt. Bizonytalanul tolom át a nyelvem, hogy megnyalintsam az övét. Noah mély, elégedett morgásától viszont felbátorodom, megismétlem a mozdulatot, miközben a másik kezem Noah csípőjét simogatja.

 Hirtelen megfordul velem a világ, és egy szemvillanás alatt Noah alatt találom magam. De nem jövök zavarba, egy határozott lökéssel a hátára fordítom, és lovagló ülésben elhelyezkedem a csípőjén. Viharszürke szemei elsötétültek a vágytól. Az ajkai egy szexis mosolyra húzódnak, ami láttán forróság önti el az altestemet.

Istenem, hogy lehet valaki ennyire izgató?

Megrángatom fekete, testre simuló pólójának alját.

 - Ennek mennie kell. – Noah felvonja a szemöldökét, de azért felül annyira, hogy elérje a számat. Ráharap az alsóajkamra, rögtön utána megnyalja a helyet. Forró lehelete a számon a végletekig fokozza izgalmamat.

- Csak ha segítesz levenni… - Kapva kapok az alkalmon. 

Megfogom a póló alsó szegélyét, és elkezdem felhúzni, szándékosan lassan.

 Közben végig Noah vágytól fűtött szemébe nézek. Felemeli a kezét, hogy segítsen megszabadulni a felesleges ruhadarabtól.

 Élvezkedve szemlélem meztelen felsőtestét. Tekintetem útját a kezeim kezdik követni. Noah úgy fest a fekete szatén lepedőn, mint egy isten. Napbarnított bőre csak úgy szikrázik. Nincs rajta egy deka zsír se, csak tömény izom. Ez a test gyönyörszerzésre teremtetett.

 - Gyere, Kayla! Ismerd meg azt, ami mindig is a tiéd volt, és örökké a tiéd marad… - Mély hangja betölti a tudatomat, engedelmesen lehajtom a fejem, hogy apró csókot nyomjak a nyakára. Nem állok meg itt, az úti célom még lejjebb van. Megcsókolom Noah mellkasát, ráharapok kemény mellbimbójára. 

A hatalmas teste megugrik alattam, és kedvesem száját egy férfias nyögés hagyja el. 

Felemeli a kezét, amit eddig az ágyon pihentetett, és beletúr a hajamba. Felránt magához, egy mély, szenvedélyes csókra. Keze eközben lesiklik a fenekemre, onnan a combomra, és lefordít magáról. Egy panaszos nyögést hallok, de beletelik egy kis időbe, mire rájövök, hogy a hang tőlem származik.

 - Nem, Kicsim, most nem. – mondja Noah, mikor felém gördül. Egyik kezével könnyedén megtámasztja magát a fejem mellett.

- Ez most csak rólad fog szólni. – Szája ugyan azt az útvonalat követi a testemen, mint az enyém tette nemrég. Ujjaimmal a hajába túrok. Olyan érzésem van, mintha a bőröm túl szűk lenne ehhez a sok kéjhez és izgalomhoz, amit Noah-tól kapok…

 Felemeli rólam a fejét, és mosolyogva néz a szemembe.

- Ennek mennie kell. – ismétel engem a pólóm szegélyét megrántva. De neki nem kell hozzá segítség. Mire kinyitom a számat, már csak a ruhaanyag szakadását lehet hallani. Felforrósodott bőröm nem érzékeli a hideg levegőt, csakis Noah elragadtatott arckifejezésétől remegek meg. 

Eddigi merészségem valamelyest eltűnt, helyét egy kis szégyenlősség veszi át.

 - Annyira gyönyörű vagy… - Noah végigsimít a fekete csipkemelltartó felső ívén. Megborzongok a közelségétől. Rám emeli a vágytól elfelhősödött szemét.

- Ha nem akarsz engem, most állíts meg. Később nem fogok tudni leállni. – Mély hangját alig lehet érteni, szinte csak morogja a szavakat. Nem válaszolok neki. 

Ha akarnék, se tudnék, a szókincsem cserbenhagyott. 

Kezemet az övére teszem, és a melltartóm kapcsához irányítom. Noah vesz egy mély, reszketeg levegőt, majd a számhoz hajol. Miközben nyelve végigsimít a számon, kikapcsolja a melltartómat. Ismét eltávolodik, és tekintete lentebb vándorol. Lenézek magamra, tudni akarom, hogy mi az, amit Noah lát.

 A melleimet nem nevezhetném nagyoknak, de nem vagyok lapos. Rózsaszín mellbimbóim meredezve könyörögnek Noah érintéséért.

Noah közelebb hajol, de nem érinti meg őket. Azt akarja, hogy könyörögjek?!

- Kérlek… - nyöszörgöm. – Érintsd meg!

Noah mosolya több mint magabiztos. Kezét felfuttatja a csípőmön, a derekamon, de ott megtorpan. Alig bírom visszafojtani csalódott kiáltásomat.

- Mit érintsek meg, Kayla? – Elvörösödöm a kérdés hallatán. Nem akarhatja, hogy kimondjam! Az olyan… zavarba ejtő.

De ezt a játékot ketten is lehet játszani. Elmosolyodok a gondolatra. Az egyik kezemet, amivel eddig Noah karjába kapaszkodtam, lecsúsztatom a vállamon, megmarkolom a mellemet. Noah tekintete azonnal követi a mozdulatomat, száját mély sóhaj hagyja el.

- Itt. Itt érints meg. – Megcsipkedem a kemény csúcsokat. Elképzelem, hogy ez nem a saját, hanem Noah keze. A kéj olyan erős, hogy az már szinte fáj.

 Noah ellöki a kezeimet, de nem ér hozzám a sajátjával. Lehajol, és az egyik bimbót a szájába veszi. Nem tudom visszatartani, felkiáltok az intenzív gyönyörtől. 

A testem felfelé ível, hogy közelebb kerüljek Noah szájához.

A másik keze sem tétlenkedik. Gyorsan kigombolja a nadrágomat, és a bugyimmal együtt letolja a lábamon. Így már teljesen meztelenül fekszem előtte, de nem vagyok zavarban. Ezen már régen túlléptünk.

 A szája lesiklik a hasamra, majd befészkeli magát a két combom közé. A lábam köze szinte már zavarba ejtően nedves, hiába próbálom magamban tartani. Visszafojtott lélegzettel várok, de erre az érzésre semmi nem tudott volna felkészíteni. Ahogy megérzem Noah nyelvét a legérzékenyebb pontomon, darabjaimra hullok. Noah a csípőmet megragadva egyhelyben tart, és felnéz rám. Az élvezet a szemeiben átlendít a határon.

 A gyönyör elsöprő hullámmal halad át rajtam. A sikoly, ami elhagyja a számat, az egész házban visszhangzik.

A vágyam azonban egy szemernyit sem csökken. És Noah ezt megérezve, felemelkedik, hogy megszabaduljon a felesleges ruhadaraboktól. Mikor már teljesen meztelenül simul hozzám, befurakszik a combjaim közé. 

Széjjelebb tárom a lábaimat, hogy nagyobb helyet biztosítsak neki. Noah nem húzza az időt, és én áldom őt ezért. 

Egyetlen csípőmozdulattal belém hatol. A kéj hatására mellemet a mellkasának nyomom, kezem a fenekére csúszik, gyorsabb tempóra ösztönözve őt. A nyelve utat talál a számba, és egyre gyorsabban mozog bennem. A körmeimet a húsába vájom, a csípőm megtalálja a közös ritmust, ezzel még több élvezetet nyújtva mindkettőnk számára. Noah a számba suttog.

- Élvezz el nekem, kicsim. Érezni akarom magam körül… - Nincs más választásom. Az orgazmus hirtelen jön, és úgy érzem, ha nem kapaszkodom Noah vállába, messzire sodor. A sikolyt, ami felszínre kívánkozik Noah kiáltása nyomja el, ahogy Ő is követ a csúcsra.

Nem tudom, meddig feküdtünk egymáson, az időérzékemet már akkor elhagytam, mikor beléptem a szobába.

 Noah legördül rólam, de nem húzódik ki belőlem, Magával húz, és a mellkasára fektet. Érzem a feszültséget a testében, amit nem tudok mire vélni. Hiszen csodálatos együttlétünk volt. De eszembe jut, mit mondott.„Ha nem akarsz engem, most állíts meg. Később nem fogok tudni leállni.”

 Csókot lehelek a mellkasára, és felmosolygok rá.

- Semmit nem bántam meg, Noah. Örülök, hogy megtörtént. – Rám néz azzal a csodálatos szemével, megsimogatja az arcomat. Az ő ajkai is mosolyra húzódnak.

Legnagyobb sajnálatomra kihúzódik belőlem, és a karjaiba kap. A fürdőszobába megyünk, ahol segít megmosakodni, megszárítkozni, felöltözni.

 - Noah, tudok gondoskodni magamról. – kuncogom, miközben a hajamat törölgeti. Egy csókot nyom a fejem búbjára.

- Hát persze, hogy tudsz. De most én akarok gondoskodni rólad. – Befejezi a hajam szárítgatását, és Ő is felöltözik. Az ajtó felé int, mire elkomorodom. Bólintok, és kimegyünk a kis szerelmi fészkünkből.

- Megjött a kis szerelmes pár. – vigyorog Kolja. Elvörösödök. Naná, nehéz lett volna nem meghallani, mit csináltunk odabenn. Alexander is csak mosolyog.

Mindannyian leülünk a konyhaasztalhoz. Mind a hárman feszülten figyelnek.

- Hannah bajban van. – kezdem. – Bran valahogy a tudatába férkőzött. Leugrott Luramról, és azt mondta, hogy tűnjünk el innen.

 - De miért ugrott le? – értetlenkedett Alexander. Kolja foghegyről veti oda neki a választ.

- Azért, mert minket akart megvédeni, észlény. Ha idejön, Bran megtudja, hova megyünk legközelebb, és azután. Így nekünk biztonságosabb.

 - De Hannah szenved. – Noah megszorítja az asztal lapját. Ráteszem a kezem az övére.

- Itt kell maradnunk. Bran arra számít, hogy elmenekülünk, szerintem nem fog megint idejönni. Ki kell találnunk, hogyan segítsünk Hannah-nak. – mondom határozottan. Három helyeslő hümmögés hangzik fel körülött.

Hannah-nak szüksége van ránk, akármit is mondjon. Ő nagyobb védelemre szorul.

És mi segítünk neki.

Következő fejezet várható: Április 08