13. Fejezet: Soha többé egyedül...

"Ameddig nem adsz helyet a lelkedben valakinek, aki éppolyan fontos neked, mint saját magad, addig mindig magányos maradsz."

/Richard Bach/

Szentséges… atya…úr… isten!Belesétáltunk egy nyilvánvaló csapdába. Bravó, Kayla. Éljek soká én! Mondjuk, mellettem szóljon, mindenre számítottam, csak arra nem, hogy Bran pont az iskolámat pécézi ki.

- Elvitte a cica a nyelved, hercegnő? – Bran hangja egyértelmű derűt sugároz, míg az én némaságom egyszerű, de intenzív kétségbeesést. Noah felszisszen, és kikapja a kezemből a telefont. Mostanában ez nagy szokása mindenkinek. Lehet, hogy a kezemhez kéne ragasztanom?Noah egy gombnyomással kihangosítja a készüléket, hogy mind hallhassuk. Int, hogy maradjunk csendben. Mind bólintunk egy aprót, és a telefonra meredünk.

- Mit akarsz Bran? – Noah hangja teljesen nyugodt, de én tudom, hogy a feszültség már a tetőfokára hág benne. Odalépek mellé, ujjaimat a kezébe csúsztatom. Az izmai ellazulnak egy kicsit, de a feszültség ugyan úgy megmarad.

- Áh, Noah, drága barátom! Rég hallottam a hangodat. Mesélj, milyen a házas élet?

- Azt kérdeztem, mit akarsz. – Noah nem dől be Bran barátságos hangjának, bár szerintem amúgy sem tenné senki. A démon hangja megkeményedik.

- Azt akarom, ami az enyém. A lány engem illet, és ezt te is tudod, Noah. De mivel nem vagyok olyan kegyetlen, mint amilyennek hisztek, alkut ajánlok. – Minden izmom megfeszül. Az ilyen alkuk nem sokszor végződnek jól. Apa a vállamra teszi a kezét, és csendre int. Mielőtt megérintett, észre sem vettem, hogy szólásra nyitottam a számat. Összeszorított ajkakkal bólintok felé.

- Nem érdekelnek a játékaid, Bran. Kayla az enyém, és nincs semmi, ami többet érne a számomra, mint Ő. – A szavai melegséggel árasztanak el. Halványan rámosolygok, és megszorítom a kezét. A másik karját kinyújtja, hogy megszakítsa a hívást.

- Akkor gondolom, az sem érdekel, ha lemészárolok ezt-azt, igaz? Kíváncsi lennék, mit szólna a kedves feleséged, ha megtudná, hogy minden barátja és azok családtagjainak vére a te kezeden szárad. – Egymásra kapjuk a pillantásunk. Ha most Noah leteszi, nem lehetetlen, hogy ez a szemét mindenkit megöl, akinek köze van hozzám. Komolyan kitelik tőle. Ha meghallgatjuk, engem fog követelni, aminek a vége ugyan az lesz, mint az előző beszélgetésnek. A rohadék sarokba szorított minket.

- Miről beszélsz? – kérdezi Noah. Feszülten próbálok leolvasni valamit kifejezéstelen arcáról. Bran felnevet a vonal másik végén.

 - Ismerhetsz már, Noah. Az ajánlatom a következő: Makaylának három napja van arra, hogy New York-ba jöjjön, méghozzá egyedül. Azt akarom, hogy egyenesen a King’s Akadémiára jöjjön. Amennyiben ezt megteszi, senkinek nem esik bántódása. Ha viszont veled, vagy valamelyik cimborátokkal összefutok a városban… - itt a hangja megkeményedik. – mindenkit lemészárolok, aki egy kicsit is fontos a lány számára. Akár egy közeli ismerőséről, akár az anyjáról van szó. Ne feledjétek, három nap. – Noah már majdnem megszakítja a hívást, mikor Bran mély hangja ismét felhangzik.

- Ó, és add át üdvözletem Baregának. Tudom, hogy ott van veletek. – Ezzel kinyomja a mobilt. Dermedten állunk a helyünkön, mintha valami megfagyasztotta volna az időt. Alexander töri meg a nehéz csendet.

- Mit tegyünk? – Ez a pasi a gondolataimban olvas… Igen, mit tegyünk? Ha azt tehetném, amit akarok, akkor homokba dugnám a fejem. Nevezzetek gyávának, de nem akarom, hogy ez az állat, aki azt hiszi, hogy övé a világ, egy méterrel is közelebb kerüljön hozzám, mint most.

-  Noah? – fordul felén Kolja. Noah olyan erősen szorítja össze a fogait, hogy az állán rángatózni kezd egy izom. A szemei vérvörösen világítanak. Apámék felé fordulok.

- Magunkra hagynátok egy kicsit? Kérlek! – teszem hozzá a helytelenítő pillantások miatt. Pár pillanat néma csend után egy szó nélkül sarkon fordulnak, és kimasíroznak az épületből. Visszafordulok Noah-hoz.

- Noah?

- Nem fogsz odamenni, Kayla! Nem engedem! – összevont szemöldökkel lábujjhegyre állok, és az állát megragadva magam felé fordítom a fejét.

- Két dolog, kedves. Egy: Ne parancsolgass nekem, mert azt senkitől nem tűröm. Kettő: Nem áll szándékomban Bran karjaiba sétálni. – Noah tekintete nem enyhült. Sőt! Olyan, mintha egyre dühösebb lenne. A kérdés csak az, hogy a haragja kire irányul. Rám, vagy Branra?

- Elegem van abból, hogy egy nyápic kis hercegnőként kezeltek, Noah. Szeretném, ha nem mindig azon kellene aggódnotok, hogy éppen mikor öletem meg magam. Nem tagadom, jó párszor szorultam már a ti segítségetekre. De már nagylány vagyok, és el tudom dönteni, mi az, amiért vállalom a felelősséget, és mi az, amiért nem. Nem fogok Bran közelébe menni, de ha nincs más választásom, megteszem, és ebben te sem akadályozhatsz meg. – Na jó, ez így ebben a formában nem igaz, hiszen azt sem tudom, hogy van-e egyáltalán repülőtér a közelben, és ha van, akkor az merre található.

- Ebbe nekem is van beleszólásom, Kayla. Jogom van ahhoz, hogy megóvjam azt, ami az enyém. – Kezei birtokló mozdulattal kulcsolódnak a tarkómra, de most nem érzem azt a jóleső bizsergést, amit eddig mindig éreztem. Van valami fenyegető Noah-ban.

- Azt, ami a tiéd? Áruld el nekem, a tulajdonod vagyok, vagy a feleséged?! Mert kezdem azt hinni, hogy egyáltalán nem vagyok több mint egy csont, ami felett két kutya acsarkodik! – Megpróbálok kiszakadni Noah kezei közül, de nem járok sikerrel. Csak annyit érek el, hogy még szorosabban ránt magához. Az ereimben lassan csörgedezni kezd a félelem. Tudatosul bennem, hogy akármennyire is úgy viselkedik, Noah nem ember. Egy démon, aki akármikor a földdel egyenlővé tehetné ezt az egész kócerájt…

- Nem távolodhatsz el tőlem. – suttogja Noah a fülembe. – Túl sok időt töltöttem már el a másik felem nélkül. Nem volt olyan könnyű, mint amilyennek hiszed.

 Ezekkel a szavakkal egy szemvillanás alatt minden félelem távozott közülünk. Noah szorítása nem gyengült, én mégis ellazulok a karjaiban. Noah azt mondta, hogy a „másik fele” vagyok. És igaza van. Ketten vagyunk egy egész, és ez alkalommal én hibáztam. Ahelyett, hogy azt mondtam volna, hogy vele maradok, felvetettem azt a lehetőséget, hogy elhagyom őt. Nem kellene azon csodálkoznom, hogy a démoni oldala átvette felette az irányítást!

- Soha nem leszel egyedül, Noah! Többé már nem. – Ahelyett, hogy ismét ki akarnám rántani magam a keze közül, a mellkasához simulok. Apró csókot nyomok a nyakára, mire a hatalmas test megremeg. Enged a szorításán, kezeit szőke hajtincseim közé fúrja. Kicsit eltávolodok, hogy a szemébe tudjak nézni, ami ismét abban a szemet kápráztató viharszínben pompázik.

- Sajnálom, kicsim. Nem akartalak megijeszteni.

- Nem ijesztettél meg. – Annyira. De ezt neki nem fontos tudni, nincs igazam?

- Éreztem a félelmed szagát. – Na hoppá… - De valamit tudnod kell, Kayla. Akár a démon uralkodik bennem, akár én vagyok a magam ura, egyikünk sem lenne képes bántani téged. Előbb halunk meg mi, mint hogy neked ártsunk.

- Miért beszélsz külön magadról és a démonról? Azt hittem, hogy ti egyek vagytok. – Noah elfintorodik, amit nem igazán tudok hova tenni.

- A démon az én egyik részemet képezi. Az erőszakos, birtokló és kegyelmet nem ismerő felemet. Nem szívesen emlegetem, hogy egy ilyen kegyetlen lény vagyok. – Erősen a mellkasára csapok. Döbbenten mered rám hatalmas szemeivel.

- Ne merészelj a jelenlétemben ilyen lekezelően beszélni magadról! Erőszakos vagy? Néha kell! Birtokló vagy? Hála istennek! Kegyetlen? A francba is, hiszen egy olyan világba élsz, ahol már az is gyengeség, ha egy perc alatt kettőnél többször pislogsz! Ne merd becsmérelni azt, ami hozzám tartozik, mert nagyon megjárod! – A mosolya minden egyes szavam után egyre szélesebb. Lehajol hozzám, arcát az enyémhez dörgöli.

- Köszönöm. Szeretlek! – A két legcsodálatosabb szó, amit a szerelmedtől hallhatsz. Igazán sajnálok mindenkit, aki nem élheti át ezt az örömöt.Megsimogatom az arcát, és egy csókot nyomok a szájára. Kezeimet a nyaka köré fonom, hogy könnyebben felfedezhessem ajkainak rejtett zugait. Már ha maradt neki olyan…

- Én is szeretlek!

Legnagyobb bánatomra a kettesben eltöltött időtöltésnek még várnia kell. Meg kell tárgyalnunk, mit tegyünk Brannal meg az ajánlatával. Mondjuk, nekem van egy ötletem, hova dugja azt a hatalmas nagy ötletét. Bár, az egójával együtt szerintem nem férne be…

- Anyán kívül úgy igazából nincs senkim New Yorkban. – válaszolok a fiúk ki nem mondott kérdésére. Mélyen a gondolatainkba merülve üldögélünk. Én Noah ölébe fészkeltem be magam, apa a mellettünk lévő fotelben vert tábort, míg Alex és Kolja az ablaknál cövekeltek le. Eddig egyetlen egy dologban értettünk egyet.Akár odamegyek, akár maradok, Bran mindenkit kivégez, aki csak ismeri a nevemet. Ezt viszont nem fogom tétlenül tűrni.

- Szólnunk kell Hannah-nak. – sandítok apa felé. Ő szégyenlős pillantással méreget, majd megadóan felemeli a kezét.

- Oké, értesítem, de szerintem felesleges. Úgysem tud semmit sem tenni Bran ellen. Főleg, ha az a mocsok még mindig átjáró háznak használja az elméjét. – Ezzel feláll, és leverten átvonul a kunyhóba, hogy még véletlenül se jöjjünk rá, milyen módon lép kapcsolatba Hannah-val. Annyira hiányzik!

- Nem lesz semmi baja. – suttogja Noah a hajamba. A mellkasára hajtom a fejem. A forró bőre nem éppen ideillő gondolatokat juttat eszembe, mire azonnal elvörösödöm. Jézusom, Noah mellett teljesen el fogok zülleni!

- Nem tudhatod… - motyogom zavartan. Megborzongok, mikor Noah elkezdi a fülemet harapdálni. Szinte már teljesen elolvadok, mikor egy morcos hang közbeszól.

- A francba, menjetek szobára! – morogja apa a szobába lépve.

- Mit mondott Hannah? – kérdezem, miközben a képem épp spontán égést készül elkövetni. Nem hiszem el, hogy az apám előtt támadtam le majdnem a férjemet!

- Megpróbál kitalálni valamit. Bár nem sok értelme van, ha Bran belelát a fejébe. – Ebben sajnos igazat kell, hogy adjak. Jól van na, eleinte jó ötletnek tűnt!

- Gyerekek, van három napunk. Kitalálunk valamit. Viszont ha most megbocsájtotok… - mondja Noah, majd egy laza mozdulattal a vállára kap. Egy meglepett sikkantással reagálom le eme elbűvölő ötletét. A hálószobánk ajtaját lábbal rúgja be magunk után, és az ágyra dob.

- Nem győztem kivárni, hogy kitaláljanak valamit… - morogja mély torokhangon, ahogy fölém hajol. Nem ellenkezek, mikor leveszi a felsőmet.

- Nem csak nekik kellett volna gondolkodniuk… - sóhajtom, erőtlenül Noah csókjaitól. Keménysége a combomnak nyomódik. Ha megemelném magam egy kicsit… Ó,igen! Noah felmordul, mikor testem középpontja a merevedéséhez ér. A csípőmet előre hátra ringatom, mindkettőnknek nagyobb gyönyört okozva ezzel. Noah egy szemvillanás alatt lekapja magáról a ruháit, és szinte letépi rólam a rövidnadrágomat. Hevessége csak még jobban felizgat, szinte már elégek a vágytól, hogy magamban érezzem. Körmeimet a hátába vájom, ezzel is sürgetve, mégsem tesz semmit. Vagyis hát…

 - Mit akarsz csinálni? – kérdezi Noah, mikor egy csábítónak szánt mosollyal a hátára döntöm. Kezemet a férfiasságára fonom, mire csípője azonnal előre lendül. A farka más nedves a kezemben, ami csak még inkább felhevíti amúgy is tűzben égő testemet. Egyre lejjebb csúszok Noah testén, míg végül lovagló ülésben a combjára telepedek.

- Ó, nagyon sok mindent akarok még veled tenni… - suttogom. Noah nyögésével a fülemben a merevedése fölé hajolok, és a számba veszem.

Következő fejezet várható: Április 29.

Tudom, most egy kicsit átcsúsztunk a keddre, de remélem senki nem haragszik!
Én viszont szeretnék megkérni minden kedves olvasót, hogy ha elolvassák a fejezetet, akkor szeretném, ha küldenének valami visszajelzés félét :) Csak így tudhatom, hogy jól csinálom-e, amit csinálok! :)